1.fejezet-Végzetes hiba

Sziasztok! 

Íme itt van a legújabb blogom. Remélem elnyeri majd a tetszéseteket!

Kérlek iratkozzatok fel, írjatok hozzászólást és pipáljatok!

Jó olvasást xx

A nevem Arie Campbell. Az idén töltöttem be a 19. életévemet. 14 éves koromig a szüleimmel éltem, és az egyetlen öcsémmel. Sajnos őket 2009.-ben elérte a végzet: halálos autóbalesetet szenvedtek. Hónapokig sírtam, és gyűlöltem magamat mindenért… de aztán találtam magamnak egy hozzám illő szenvedélyt, a motorozást. Veszélyes, halálos, és izgalmakkal teli. Minden meg van benne, amire akkor szükségem volt. Eleinte illegálisan űztem a sportot, hiszen ha jól tudom 16-18 éves koromban kezdhettem volna el.

Visszaugorva a családi állapotomhoz, van egy férfi az életemben, akit mindennél jobban szeretek, s tisztelek. Harry-vel a szüleim és az öcsém halála után egy esztendővel ismertük meg egymást.

-Min elmélkedsz ennyit?-lépett a hátam mögé az említett személy.

Ajkait nyakam hajlatához tapasztotta, majd csókokkal kezdte behintetni.

-Kissé izgulok a mai verseny miatt.-vallottam be.

-A nagy Arie Campbell izgul egy kis motorozástól? Hová lesz ez a mai világ?-kuncogott fel mögöttem.

-Te is tudod, hogy sok múlik ezen. Ha ezt megnyerem, nagy eséllyel lemoshatom végre Ginette arcáról azt az öntelt vigyort.-tettem keresztbe karjaimat, majd haragosan rápillantottam.

-Ne törődj vele. Csak lazulj el.-fűzte karjait a derekam köré.

Sóhajtottam egyet, majd fejemet hátradöntöttem a mellkasának. Ekkor kopogtattak az ajtón, mire Harry felmordult. Az ajtó lassan nyitódott ki, majd amikor megláttam Micheal-t azonnal mosolyogni kezdtem. Egy igazán rendes fiú, aki mindössze 17 esztendős, viszont a korához képest érett is.

-Bocsánat a zavarásért, csak gondoltam, hogy figyelmeztetlek Arie, hogy fél óra múlva kezdesz.-kacsintott mosolyogva, majd kiment a szobából.

-Ez rád kacsintott?-feszült meg mögöttem Harry.

Reakcióján kuncogni kezdtem, majd felé fordultam és megpusziltam az arcát.

-Már csak egy puszit kapok? Ennyire levett téged az a kölyök a lábadról?-tettette a sértődöttet.

Nevetni kezdtem, majd a szekrényhez sétáltam. Kivettem belőle a bőrszerelésemet, ami rózsaszín és fekete színben tündökölt. A fehér bakancsomat kikészítettem a székre, majd leemeltem a polcról a kissé nehéz sisakot is. Kezemmel óvatosan letöröltem róla a port, hiszen ezt csak versenykor veszem fel, ami már legalább egy hónapja nem volt. Otthonra, gyakorlás céljából csak egy sima fekete sisak áll a rendelkezésemre.

Megköszörültem a torkomat, majd Harry-re néztem és az ajtó felé biccentettem fejemmel.

-Miért?-nézett rám nagy szemekkel.

-Mert át szeretnék öltözni, Styles!-dobtam meg nevetve egy törölközővel.

Harry mosolyogva kisétált, majd becsukta maga mögött az ajtót. Levedlettem a nyári ruhámat, majd magamra tuszkoltam a bőrszerelést. Felhúztam a lábaimra a csizmámat, majd a sisakkal a kezembe megindultam az ajtó fele.

Harry rögtön lerohant engem, majd összekulcsolta ujjainkat. Kéz a kézben kisétáltunk az óriási stadionhoz, ami még üresen állt. Styles mániája, hogy előtte nézzek körül, és ha engedi a nagyfőnök, vagyis a pálya tulajdonosa, menjek egy kört kipróbálás képen. Ez mindig az embertől függ, és a személyiségétől. Van, aki rögtön igent bólint, de ilyenkor természetesen mindenki mehet egy kört, nem csak én.

Ráültem a motoromra, a sisakot a fejemre emeltem. Ahogyan jobban szemügyre vettem a pályát, egy óriási gombóc képződött a torkomban. Beindítottam a motort, majd elindultam.

A szívem a torkomban dobogott, és már a nagy pillanaton járt az eszem, amikor végre Ginette veszít, én pedig a dobogó legfelső fokára állhatok. Igazi büszkeség lett volna számomra, hiszen eddig folyton csak második helyezéseket érhettem el mellette. Szemem sarkából megpillantottam Ginette-t, mire kissé dühös lettem, és a versenyszellem, a bizonyítás vágya lángra gerjedt bennem.

A szél reptette a hajamat, mint valami ócska papírsárkányt. A motorom egyre csak gyorsult, majd olyan sebességgel hajtottam, mint talán még sohasem. Harry a nevemet kiabálta ösztönzésképen, mire ajkaimat mosolyra húztam. Gyorsítottam a tempón, de bár ne tettem volna…

A szél a hajamat a sisakom üveges részéhez fújta, megakadályozva a kilátást. Kezemmel odanyúltam, hogy megigazítsam, de nem vettem figyelembe, hogy egy kanyar van előttem pár méterre..

-Arie, lassíts!-hallottam Harry-t torok szakadtából üvöltözni.

Amikor visszanyertem látásomat, már késő volt. Nem tudtam újra úrrá lenni a motorom felett, ami az éles kanyarnál kicsúszott alólam. Utolsó emlékeim szerint az ott lévők a nevemet kiáltozzák, én pedig a fűben gurulok. Magamra néztem, de mindent eltorzított a vörös árnyalatú vér… Addig gurultam, mígnem fejemet beütöttem egy betondarabba. A világ elhomályosult számomra, majd teljesen elfeketedett.