3.fejezet-Lehetetlenség

Sziasztok!

Óriási lelkesedéssel és örömmel írtam nektek az új részt, sőt, talán jobban megkedveltem ezt a blogomat, mint a másikatt, az Obsession-t. 

Elkészítettem életem első trailer-ét, amivel ezt a blogot tiszteltem meg. Oldalt egy modulba kiemeltem, oda kattintva megtekinthetitek. 

Számomra elképesztő, hogy kettő fejezet után, már több, mint 20 feliratkozóval dicsekedhetek. 

Nagyon szépen köszönöm a rengeteg visszajelzést is! 

Jó olvasást xoxo

„Kedves Arie!

Ha ezt a levelet olvasod, akkor csodák csodájára magadhoz tértél. Sajnálom, hogy nem vagyok ott melletted, de valamit tudnod kell...

Szerettelek és mindig is szeretni foglak, de el kellett mennem. Egy fontos üzleti ajánlatot kaptam, amit úgy érzek, hogy nem utasíthattam vissza. Már most hiányzol pöttöm, de tudnod kell, hogy ha ezt kihagytam volna, örökké bánnám. Nem szeretném elárulni hollétemet, legyen elég annyi, hogy Amerikában tartózkodom.

Elképesztő lány vagy. Örülök, hogy magadhoz tértél. Ez a baleset az én hibám volt, amit örökké bánni fogok.

Harry xoxo”

Ahogyan jobban szemügyre vettem a papírt, észrevettem, hogy egy kerek kis odaszáradt folt van rajta. Talán egy könnycsepp?

A sorokat még egyszer átfutottam tekintetemmel, s elkezdett sántítani a dolog…

Harry mindig is egy kis lemezboltban volt biztonsági őr, és mellékállás képen segített felkészülni a motorosoknak a versenyre. Nem hinném, hogy olyan kihagyhatatlan állás lehetőséget kaphatott volna. Megértem, hogyha már nem szeretett volna velem együtt lenni, hiszen két évig kómában voltam, az sem volt biztos, hogy magamhoz fogok térni egy nap… de legalább az igazságot írta volna le számomra. Mindig őszinték voltunk egymással, nem értem, hogy ez a hirtelen hazugság, hogy pattanhatott ki az elméjéből.

Leraktam a levelet az asztalra, majd letöröltem a szemem sarkából a könnyeket. Anne átsétált mellém, majd rám mosolygott.

-Azonnal ki kell repülnöm Amerikába.-jelentettem ki.

-Kicsikém, szerintem ez nem túl jó ötlet.-húzta a száját Anne.

-Nem érdekel.-rántottam vállat.

Felálltam, majd a bőröndömhöz vánszorogtam. Anne tiltakozott, de nem tudtam vele foglalkozni. Hívtam egy taxit és a házamhoz vettem az irányt. A bőröndöm nehézkes volt, és sétálni is csak nehezen bírtam. A lábaim  hamar fáradni kezdtek, de szerencsére hamar felértem a 3.-ra. A kulcsot Anne átadta még a házában, így nem kellett túl sokat vacakolnom. Kezem kissé remegett, így nehezen találtam be a kulcslyukba. Az ajtó kitárult, és óriási rend fogadott. Ekkora tisztaság talán azóta nem volt itt, mióta Harry-vel megvettük magunknak.

A laptopom az íróasztalomon volt, mint ahogyan 2 esztendeje is. A szemem könnybe lábadt, ahogyan arra gondoltam, hogy talán sohasem találhatom meg újra Harry-t. Semmi elérhetőséget nem hagyott maga után, ami még nagyobb fájdalmat okoz. Talán már nem akar látni, de nekem muszáj lesz kiderítenem az igazságot. Miért hazudott nekem?

Túl sok kérdés, amire talán soha nem kapok választ. Amerika óriási, kizárt, hogy megtaláljam Harry-t… de tudnom kell az igazat.

A telefonomért nyúltam és Harry-t tárcsáztam...

Persze, hogy számot változtatott..

Egy elégedetlen sóhaj hagyta el a számat, majd a laptopomhoz sétáltam. Leültem elé a székembe, és pár másodpercig csak ültem. Hiányzott már ez a ház…

Óvatosan felnyitottam a laptopot és letöröltem a billentyűzetéről a port. Bekapcsoltam, majd felléptem facebookra. Rengeteg kedves üzenet fogadott, és néhányan megírták, hogy sajnálják a családomat. Egy-két ember megajándékozott egy-egy R.I.P. felirattal is, mire szemöldök ráncolva kiléptem inkább.

Ekkor megláttam egy új, nem ismerős Word dokumentum nevet. Rákattintottam, majd pillanatok alatt meg is nyitotta a laptopom.

Elszörnyedve néztem, ahogyan tudatmódosító szerek nevei, fajtái, besorolásai és árai voltak feltüntetve. A laptopomat lecsaptam, majd ijedten felpattantam a helyemről.

Miért lettek volna drogok abban a dokumentumban?

Ki írta bele?

Nekem nem volt rá alkalmam, de ezen kívül csak egy valaki fér hozzá a géphez…

Harry.

De az lehetetlen. Világéletében ellene volt mindenféle kábítószernek. Biztos, hogy nem ment volna bele ilyen piszkos ügyekbe. Maximum az egyetemen szüksége volt rá egy feladathoz. Igen, csak ez lehet.

Unottan kisétáltam a konyhába és csináltam magamnak egy bögre kakaót.

De hát miért nem hagyott semmi jelet maga után? Valami apró nyomot, amivel a nyomára találhatnék.

Fel-alá kezdtem járkálni a házban. A bögrémet leraktam az asztalra, majd a könyvespolchoz sétáltam. Felemeltem néhány könyvet, és az egyikből kiesett egy papírdarab.

Egy repülőjegy Atlantába…

Ezek szerint járt már ott. Idegesen lapozgattam a könyvet, mire egyre több repülőjegy bukkant elő, és valamiféle fehér por is. Csalódottan és fájdalommal teli szívvel a falhoz csaptam a könyvet, majd zokogva összerogytam.

Miért hazudott nekem?

2.fejezet-Kedves Arie!

hi guys xx

íme itt lenne a 2. fejezet is c:

köszönöm a visszajelzéseket és a 8. feliratkozót.

remélem ez a rész is elnyeri majd a tetszéseteket xoxo

A fejem sajgott, s az emlékeim nagy része kiesett. A sisakom darabokra tört képe belevésődött az emlékezetembe, és Harry kétségbeesett kiabálása. Szemeimet próbáltam kinyitni, de nem sikerült. Mintha hozzáragasztották volna az arcomhoz. Kezemet próbáltam felemelni, de ismét semmi nem történt. Ujjaimat sem tudtam az irányításom alá bírni. Kétségbeesettem próbáltam megmozdulni, valami életjelet adni, de csalódnom kellett.

-Kicsim..kérlek nyisd ki a szemedet.-hallottam egy ismerős női hangot. Ha jól vettem észre, épp a könnyeivel küszködve beszélt hozzám.-A doktor úr azt mondta, lehetséges, hogy hallasz most. Ha igen, kérlek, adj valami jelet. Köhögj, vagy mozdítsd meg bármilyen testrészedet.

Próbáltam követni az utasítását, de semmi nem történt. Belül egyre csak idegesebb lettem, és szívem szerint ordítottam volna egyet a semmibe. Ekkor eszembe jutott Harry…

-H-H…Harry?-suttogtam alig hallhatóan úgy, hogy a számat nem mozdítottam meg.

-Harry?-nevetett fel a nő örömében.-Kicsim! Te beszéltél!-szorította meg a kezemet.

Bizonyítani akartam, hogy nem csak beszélni vagyok képes, hanem másféle módon is tudok kommunikálni a külvilággal.

Próbáltam elsősorban visszaemlékezni a történtekre, de csak még jobban belefájdult a fejem. Ahogy Harry-re gondoltam, és arra, hogy csalódást okoztam neki, hiszen nem tudtam részt venni a versenyen, lefolyt egy könnycsepp az arcomon. A nő kezével letörölte a sós folyadékot.

-Hol van Harry?!-ismét suttogva, alig érthetően motyogtam a szavakat.

Egyre dühösebb lettem a nőre, amiért nem árulja el nekem.

-Arie, ne foglalkozz vele. Pihenned kell.-hallottam, hogy mosolyogva beszélt.

A könnycseppek már záporoztak a szememből a nő idétlenkedése miatt. Hirtelen ajtónyitódást hallottam és lépteket felém.

-Doktor úr! A lányom beszélt!-ujjongott az ismerős hang, ami mint kiderült, az anyám tulajdona.

-Ez elképesztő. Úgy tűnik, hogy nem kell lekapcsolnunk a lélegeztető gépről holnap. Viszont az állapota rohamosan csökkenhet, ezért szeretném, ha most hagyná egy kicsit pihenni.

Az anyám elköszönt, majd ajtócsukódást hallottam. Várjunk, nekem meghalt az anyám… A nő semmiképpen nem lehetett velem rokoni kapcsolatba,hiszen szó szerint egyetlen egyen nem élnek már rajtam kívül a családból. A léptek egyre közelebbről jöttek.

-Szép jó reggelt kedves páciens. A nevem Mr. Gilwert, a kezelőorvosod vagyok. Arie, ha hallod, amit mondok neked, jelezz valahogyan kérlek.-mondta a férfi.

Mutatóujjamat próbáltam mozdítani, kisebb-nagyobb sikerrel. Egy pár centit az ég felé emeltem, majd vissza. A doktor felnevetett.

-Az állapotod nagyon sokat javult, az elmúlt két évhez képest.

Kettő évhez képest?

Ha a doktor úr nem szórakozik, és nem hallottam félre, akkor éppen most derült ki, hogy két éve itt fekszem mozdulatlanul ebben az ágyban. A hallottak lesokkoltak engem, s lefolyt egy könnycsepp az arcomon. Rengeteg terhet okoztam ezzel a szeretteimnek… vagyis Harry-nek. Viszont most már összeállt a kép: a nő azért nem mondott semmit róla, mert elhagyott engem. Beleunt a várakozásba és új életet kezdett, amit teljes mértékben megértek.

Meg kellett tudnom a biztos választ: a szerelmem mellettem áll-e még.

Erőszakosan próbáltam kinyitni a szememet, majd csodák csodájára, kipattant.

Az erős fényt bántott még, ezért vissza-vissza csukogattam. Az orvos hitetlenkedve bámult rám, majd kikiabált valamit az ajtón, mire orvosok serege özönlött be az apró szobába. Alaposan végigmértem a helyet és azt kell, hogy mondjam, otthonos. Nem olyan volt, mint általában a kórházak, inkább, mint valami vendéglő. Rögtön letámadtak páran: ki a pulzusomat mérte, ki a szemembe világított egy kis lámpával.

 *Négy héttel később*

Eljött a hazaindulásom ideje: a bőröndömbe szórtam a kevéske holmimat, ami ott volt velem.

Harry-ről még mindig semmi hírt nem kaptam, ami miatt belülről kissé összetörtem. Először elvesztettem a családomat, most pedig a szerelmemet is. Nem érdemes élnem… bár csak szétloccsant volna a fejem, mint a sisakom.

-Indulhatunk?-lépett be az ismerős idegen, vagyis a nő, aki az anyámnak adta ki magát.

-Nem megyek magával.-jelentettem ki egyszerűen.

-Az egyetlen élő rokonod vagyok, velem kell jönnöd.-tette keresztbe a kezét.

Hitetlenkedve felnevettem, mire szemöldöke az égbe szökött.

-Sajnálom, de elmúltam 18 éves. Nagykorú vagyok, ami azt jelenti tudtommal, hogy oda megyek, amerre akarok.-vigyorogtam rá diadalittasan.-Ráadásul nincs élő rokonom.

-Hallgass rám, kérlek. El kell jönnöd velem. Van valami, amit oda kell adnom neked.

Megforgattam a szememet, majd még mindig egyhelyben álltam. Eszem ágában sem volt elmozdulni onnan.

-Harry szánt neked valamit..-fejezte be a mondatát, mire lefagyott a mosoly az arcomról.

Komoran néztem rá, majd megragadtam bőröndömet és elálltam. Rám vigyorgott, majd kisétáltunk a kórházból. Az autójával egyenesen a házához vettük utunkat.

Ez kész röhej. A nevét sem tudom, de amint meg hallom, hogy Harry, elgyengülök és beszállok egy vadidegen nő autójába. Jobban belegondolva eléggé rossz ötlet volt így cselekedni.

De valamiért ismerős ez a nő. Mintha nem most találkoznánk először…

Beinvitált a házba, majd pedig leültetett az egyik fotelbe. Némán a kezembe nyomott egy borítékot, amit remegő kézzel át is vettem. Óvatosan kibontottam, majd mikor megláttam a kacifántos aláírást rajta, a szívem is megállt talán egy pillanatra. Gondosan kihajtogattam a levelet, majd olvasni kezdtem. Szemembe pillanatok alatt könnyek gyűltek…

-Tudod, Harry anyukája vagyok. A lelkemre kötötte, hogy ha magadhoz térsz, vigyázzak rád.-folyt le egy könnycsepp az arcán.

„Kedves Arie! 

Ha ezt a levelet olvasod, akkor csodák csodájára magadhoz tértél. Sajnálom, hogy nem vagyok ott melletted, de valamit tudnod kell...

1.fejezet-Végzetes hiba

Sziasztok! 

Íme itt van a legújabb blogom. Remélem elnyeri majd a tetszéseteket!

Kérlek iratkozzatok fel, írjatok hozzászólást és pipáljatok!

Jó olvasást xx

A nevem Arie Campbell. Az idén töltöttem be a 19. életévemet. 14 éves koromig a szüleimmel éltem, és az egyetlen öcsémmel. Sajnos őket 2009.-ben elérte a végzet: halálos autóbalesetet szenvedtek. Hónapokig sírtam, és gyűlöltem magamat mindenért… de aztán találtam magamnak egy hozzám illő szenvedélyt, a motorozást. Veszélyes, halálos, és izgalmakkal teli. Minden meg van benne, amire akkor szükségem volt. Eleinte illegálisan űztem a sportot, hiszen ha jól tudom 16-18 éves koromban kezdhettem volna el.

Visszaugorva a családi állapotomhoz, van egy férfi az életemben, akit mindennél jobban szeretek, s tisztelek. Harry-vel a szüleim és az öcsém halála után egy esztendővel ismertük meg egymást.

-Min elmélkedsz ennyit?-lépett a hátam mögé az említett személy.

Ajkait nyakam hajlatához tapasztotta, majd csókokkal kezdte behintetni.

-Kissé izgulok a mai verseny miatt.-vallottam be.

-A nagy Arie Campbell izgul egy kis motorozástól? Hová lesz ez a mai világ?-kuncogott fel mögöttem.

-Te is tudod, hogy sok múlik ezen. Ha ezt megnyerem, nagy eséllyel lemoshatom végre Ginette arcáról azt az öntelt vigyort.-tettem keresztbe karjaimat, majd haragosan rápillantottam.

-Ne törődj vele. Csak lazulj el.-fűzte karjait a derekam köré.

Sóhajtottam egyet, majd fejemet hátradöntöttem a mellkasának. Ekkor kopogtattak az ajtón, mire Harry felmordult. Az ajtó lassan nyitódott ki, majd amikor megláttam Micheal-t azonnal mosolyogni kezdtem. Egy igazán rendes fiú, aki mindössze 17 esztendős, viszont a korához képest érett is.

-Bocsánat a zavarásért, csak gondoltam, hogy figyelmeztetlek Arie, hogy fél óra múlva kezdesz.-kacsintott mosolyogva, majd kiment a szobából.

-Ez rád kacsintott?-feszült meg mögöttem Harry.

Reakcióján kuncogni kezdtem, majd felé fordultam és megpusziltam az arcát.

-Már csak egy puszit kapok? Ennyire levett téged az a kölyök a lábadról?-tettette a sértődöttet.

Nevetni kezdtem, majd a szekrényhez sétáltam. Kivettem belőle a bőrszerelésemet, ami rózsaszín és fekete színben tündökölt. A fehér bakancsomat kikészítettem a székre, majd leemeltem a polcról a kissé nehéz sisakot is. Kezemmel óvatosan letöröltem róla a port, hiszen ezt csak versenykor veszem fel, ami már legalább egy hónapja nem volt. Otthonra, gyakorlás céljából csak egy sima fekete sisak áll a rendelkezésemre.

Megköszörültem a torkomat, majd Harry-re néztem és az ajtó felé biccentettem fejemmel.

-Miért?-nézett rám nagy szemekkel.

-Mert át szeretnék öltözni, Styles!-dobtam meg nevetve egy törölközővel.

Harry mosolyogva kisétált, majd becsukta maga mögött az ajtót. Levedlettem a nyári ruhámat, majd magamra tuszkoltam a bőrszerelést. Felhúztam a lábaimra a csizmámat, majd a sisakkal a kezembe megindultam az ajtó fele.

Harry rögtön lerohant engem, majd összekulcsolta ujjainkat. Kéz a kézben kisétáltunk az óriási stadionhoz, ami még üresen állt. Styles mániája, hogy előtte nézzek körül, és ha engedi a nagyfőnök, vagyis a pálya tulajdonosa, menjek egy kört kipróbálás képen. Ez mindig az embertől függ, és a személyiségétől. Van, aki rögtön igent bólint, de ilyenkor természetesen mindenki mehet egy kört, nem csak én.

Ráültem a motoromra, a sisakot a fejemre emeltem. Ahogyan jobban szemügyre vettem a pályát, egy óriási gombóc képződött a torkomban. Beindítottam a motort, majd elindultam.

A szívem a torkomban dobogott, és már a nagy pillanaton járt az eszem, amikor végre Ginette veszít, én pedig a dobogó legfelső fokára állhatok. Igazi büszkeség lett volna számomra, hiszen eddig folyton csak második helyezéseket érhettem el mellette. Szemem sarkából megpillantottam Ginette-t, mire kissé dühös lettem, és a versenyszellem, a bizonyítás vágya lángra gerjedt bennem.

A szél reptette a hajamat, mint valami ócska papírsárkányt. A motorom egyre csak gyorsult, majd olyan sebességgel hajtottam, mint talán még sohasem. Harry a nevemet kiabálta ösztönzésképen, mire ajkaimat mosolyra húztam. Gyorsítottam a tempón, de bár ne tettem volna…

A szél a hajamat a sisakom üveges részéhez fújta, megakadályozva a kilátást. Kezemmel odanyúltam, hogy megigazítsam, de nem vettem figyelembe, hogy egy kanyar van előttem pár méterre..

-Arie, lassíts!-hallottam Harry-t torok szakadtából üvöltözni.

Amikor visszanyertem látásomat, már késő volt. Nem tudtam újra úrrá lenni a motorom felett, ami az éles kanyarnál kicsúszott alólam. Utolsó emlékeim szerint az ott lévők a nevemet kiáltozzák, én pedig a fűben gurulok. Magamra néztem, de mindent eltorzított a vörös árnyalatú vér… Addig gurultam, mígnem fejemet beütöttem egy betondarabba. A világ elhomályosult számomra, majd teljesen elfeketedett.